Close
Így kezdtem új időszámításba a koronavírus miatt

Így kezdtem új időszámításba a koronavírus miatt

Mosogatok, az most jól jön. Rend is lesz, és legalább addig zsíroldó és víz éri a kezem. Egy olyan tányért mosogatok, amelyet Portugáliában vettünk. Régen. Az új időszámítás előtt.

Észrevettem, hogy egy hónappal ezelőtti történésekkel kapcsolatban is azt mondom: régen. Januárban decemberre úgy hivatkoztam, hogy a múlt héten, most pedig két héttel ezelőtt is régen volt. Bárcsak ott lennénk még (régen), amikor azért sípoltam az egyik februári hétvégén, hogy beteget jelentek, hogy lemondjak egy találkozót a barátokkal.

Semmi mást nem szerettem volna, csak a kanapén fekve olvasni, mackónadrágban.

Úgy éreztem, semmi keresnivalóm a belvárosi krimóban, hogy ugyan jókat derüljünk, de azért inkább mindenki nagyokat panaszkodjon, hazafele az éjszakain majd bántsa a gin a gyomromat, másnap meg ne legyek hatékony. Most pedig itt ülök a vágyott kanapén, a fejemben káosz. Hol arra gondolok, hogy megérdemelte ezt az egészet a hálátlan emberiség, hol arra, hogy kicsit enervált vagyok, ez már vajon egy jel. Hol azzal nyugtatgatom magam, hogy minden rendben lesz, hol elfog a szorongás, hogy a szeretteimmel semmi baj nem történhet. Hol azért kapok a szívemhez, mert már megint mentők szirénája hallatszik a távolból, hol pedig hiányolom a repülős forgalmat, ami miatt sokan kárognak a környéken. Mindez öt perc alatt történik, a pihenés csupán egy gyors kézkrémezés, mert itt nem a 2003-as E-klub belépő pecsét látszik, hanem már a hypodermis.

Új értelmet nyer a “régen minden jobb volt”, mert a régen tényleg minden, ami ez előtt volt. Amikor a barátokkal azért ültünk válságstábot, hogy egyikünk hogy vesse fel a cégénél a fizetésemelés témáját. A másik pedig hogy szálljon ki az ingatlanbizniszből és inkább vonuljon vidékre, mert kiégett. Kiégett. Most nincs kiégés, régen volt ilyen.

Most túlélés van. A kiégett agyak újraindultak, nem a fizetésemelés a téma, hanem a munkahely megmaradása.

Visszaugrom egy picit az időben megint, a kanapén ülve, ez konstans helyszín marad. Valamikor decemberben azon sopánkodtam, hogy annyira jó lenne pihenni egy kicsit, valahol messze az otthontól. Csak öt nap mondjuk, a hegyekben, a vízparton. Ez elérhetetlen jelenleg. Végiglapozom a régen megélt utazások képeit, húsz percig kitörő a hangulatom, és arra gondolok, lesz még így. Repülnek majd a repülők, járnak majd a vonatok, lesz pénz arra, hogy beüljünk a nyitva tartó kávézóba, ahol nincs munkaerőhiány, hanem a legjobb, legkedvesebb felszolgálókkal dolgoznak.

Ha nem lesz szójatejük, senki sem fog vicsorogni és méltatlankodni. Inkább rendel majd egy teát.

Kanapé, még mindig. Két hónapja parkolópályára állított müzlit eszem… ez nem is olyan rossz, mint amire emlékeztem. Régen rosszabb volt. Ideje feltápászkodni, konferenciabeszélgetés lesz, a kollégákkal. A medvenadrág marad, felülről ledobom a lekakaózott kapucnis pulcsit, egy régen vásárolt pólót húzok helyette. Két puffantásnyi régen zsákmányolt parfüm megy a fülem mögé, olyan fejlett videócsetes programok vannak már manapság, jobb az óvatosság.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Illusztrációk: Getty Images)

Megjelent a legújabb Roadster magazin!
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom