Close
Íme hét, szívet melengető felajánlás vendéglátóhelyektől

Íme hét, szívet melengető felajánlás vendéglátóhelyektől

Jó néhány hazai vendéglátóhely a fennmaradásért küzd ezekben a vészterhes napokban, de akadnak olyan helyek is, amelyek a nehéz helyzetben különféle felajánlásokkal és akciókkal próbálnak segíteni az egészségügyben helytállóknak, vagy éppen a munka nélkül maradt saját dolgozóinak. Összegyűjtöttünk hét nemes gesztust és nagylelkű felajánlást.

Tízórai a dokiknak

A Solinfo Café & Tom Dixon Showroom is csatlakozott az Etesdadokit civil kezdeményezéshez: hétről hétre szeretnék megköszönni az egészségügyi dolgozóknak a gyógyítást és a törődést. Ezen a héten a Szent Imre Kórház Covid-fogadó osztálya, illetve intenzív baleseti osztálya kapta azt a száz adag tízórait, amit összekészítettek nekik.

Egészséges snackek kórházi dolgozóknak 

“Kötelességünk segíteni azokat az egészségügyi dolgozókat, akik eddig is, a mostani helyzetben pedig erejükön felül dolgoznak gyógyításunk érdekében” – olvasható a TomanDiet Facebook-posztjában. A korábbi divatmodellhez, Tomán Szabinához köthető életmódprogram Budapest kijelölt járványügyi kórházai közül a Szent János Kórházat választotta, ahová hetente kétszáz adag Toman Snacket szállítanak az intézmény dolgozóinak. A teljes értékű, gyorsan fogyasztható finomságok nagy segítséget jelenthetnek a feszített időbeosztásban dolgozó egészségügyi szakemberek számára.

Ételmegosztás a Curry House jóvoltából

“Ha bárki olyan súlyos anyagi válsághelyzetbe kerülne, hogy nem tud mit az asztalra tenni, mindegy, hogy kicsoda és mivel foglalkozik, nem szabad üres gyomorral nyugovóra térnie. Ne érezze magát kényelmetlenül emiatt, és ne szégyelljen egy privát üzenetet küldeni” – írja Facebook-oldalán az autentikus indiai ételeket kínáló budapesti Curry House.

A 12. kerületi étteremben úgy gondolják, ebben a nehéz helyzetben muszáj egymás mellett állnunk, és nem gondolhatunk csak saját magunkra.

Húsvéti menüjével a mentősöknek segít a DNB

A budapesti Dunakorzón található DNB Étterem az országos veszélyhelyzet ideje alatt minden húsvéti megrendelés után 1300 forinttal támogatja az Országos Mentőszolgálat munkáját. Az április 16-ig elérhető húsvéti menü főételei között magyar füstölt sonkát, tavaszi sült báránylábszárat és házi zöldséges rétest találunk.

Ebéd és maszkok a Karámtól

A harminc éve működő, elsősorban sült halakra specializálódott szigethalmi Karám Vendéglő rendszeresen juttat el ételcsomagokat a koronavírus-járvány óta. Legutóbb a szigetszentmiklósi mentőállomás alkalmazottait lepték meg ebéddel, de küldtek nekik védőfelszerelést is, méghozzá ötszáz darab gumikesztyűt és tíz darab mosható maszkot.

Dolgozói állásáért dolgozik a Pastrami Ételgyár

Tizenkilenc ember, tizenkilenc élethelyzet. Egy dolog közös bennük: mindannyian a Pastrami csapatába tartoznak. Azért küzdenek nap mint nap, hogy ennek a tizenkilenc embernek megtartsák a munkahelyét, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe. A felajánlás értelmében ahány ételt rendelsz tőlük elvitelre, annyi ételre kapsz 19% kedvezményt a jövőben, amikor visszatér az élet a normális kerékvágásba. Aki részt venne a hűségprogramban, a felszolgalok.pastrami@gmail.com címre küldjön egy e-mailt, és majd névreszólóan, pontosan nyomon fogják követni a rendeléseket.

7142 adag éberség a frontvonalba

A Pavluska Tamás és Tomi Perzsa kezdeményezéséhez csatlakozó Hotsy Totsy Budapest koktélbár jóvoltából húsz ember összefogásának eredményeképp három kávégép és három hónapra elegendő kávé, illetve fertőtlenítőszerek kerültek a Szent János Kórház két, a koronavírussal közvetlen harcot folytató osztályának tulajdonába (kórházi karantén és intenzív osztály). Mindez nem jöhetett volna létre a 42 Coffee és Mate Nezval önzetlen segítsége nélkül.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Fotók: Unsplash)

A kaland folytatódik
Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom