Az olaszok fokozatosan újraindulnak, visszatérhetnek a kávézóikba is

A koronavírus-járvány egyik legjobban sújtott nemzete az olasz, mégis fokozatosan újraindul náluk az élet. Csak remélni lehet, hogy a tetőzés után már nem jön újabb nagyobb hullám, ezért Olaszország úgy döntött, ideje fokozatosan visszatérni ahhoz a nagybetűs élethez, melyet ők egyébként is mesterien művelnek. Június 1-től például visszatérhetnek kávézóikba és éttermeikbe is, természetesen szigorított higiénés és egyéb szabályok mellett.

Sokan támadták azzal a mediterrán nemzetet, hogy azért ilyen pusztító kimenetelű náluk a koronavírus, mert nem tudják betartani a szabályokat, mert a sarkon megivott cortado még akkor is fontos volt nekik, amikor már fenyegető jeleket tapasztaltak. A szigorú karantén idején tömegeket igazoltattak, hogy tényleg okkal hagyják-e el lakóhelyüket és bizony előfordult, hogy volt, aki csak "kávézni szeretett volna menni". Kár lenne támadni, okolni őket, ez a kultúrájuk, parttalan vita volna. A betegségtől sikeresen, szerencsésen távolmaradók természetesen feltalálják magukat, megannyi módszert láttunk az interneten, hogy még a legnagyobb krízis idején is voltak, akik tudtak mosolyogni vagy sírva vígadni.

A vendéglátás és a turizmus piros táblát kapott, az olaszoknál az élelmiszerüzleteken és a patikákon kívül semmi sem üzemelhet, ám Giuseppe Conte miniszterelnök a napokban ismertette a tervezet egy részét, hogy miként indítják újra az országot, a gazdaságot, a szociális életet és a vendéglátást is.

Bővebben május 3-án, vasárnap tájékoztatja az állampolgárokat.

Az már biztos, hogy május 4-én például újraindul a munka a manufaktúrákban, szeptemberig viszont zárva tartanak az iskolák. A parkok is megnyílnak, és szép lassan a vendéglátóhelyek is. Először az elviteles megoldást engedélyezik, de május 18-án lesz igazán érezhető az enyhítés. A nem kizárólag élelmiszert áruló üzletek, múzeumok, galériák és könyvtárak is kinyithatnak.

Június elsején pedig már bárki elmehet a kedvenc éttermébe is – amennyiben az túlélte a kényszerpihenőt –, hiszen a vendéglátóhelyek is ismét kitehetik a nyitva feliratot.

Fontos, hogy tényleg új időszámítás jön, és komoly szabályrendszert kell követni az éttermekben, üzletekben is. A maszkhasználat valószínűleg kötelező lesz, mi több, az olasz állam ötven eurocentért árulja majd őket, a szabályok enyhülése után. Conte szerint adaptálódni kell ehhez az új helyzethez, és fegyelmezetten viselkedni, hogy a görbe ne kússzon felfelé, hanem tudják tartani legalább a konstans állapotot.

"Ha nem tiszteljük az elővigyázatosságból meghozott törvényeket, a görbe növekedésnek indul, és ismét rengeteg lesz a haláleset, ezzel együtt pedig még nagyobb károkat szenvedhet a gazdaság is. Ha szereted Olaszországot, tartsd meg a távolságot!"

– mondta a miniszterelnök.

Kíváncsian várjuk, mit hozhatnak az eníyhítések, mennyire lesznek fegyelmezettek az emberek, és milyen esélyekkel indulnak a vendéglátóhelyek és a fent említett kulturális intézmények.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

kávézó | koronavírus | koronavírus-járvány | olaszok | újranyitás | koronajárvány

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom