Sosem gondolnánk, mi a világ egyik legrégebbi étele

Történelme nagyjából 30 ezer évre nyúlik vissza.

Hihetetlen, de igaz: palacsintát már 30 ezer évvel ezelőtt is készítettek, és az egyik legfontosabb ételnek tekintették az ősemberek.

Történelme a kőkorszakig nyúlik vissza, a bizonyítékok pedig nem megkövesedett palacsintadarabokból vagy barlangrajzokból származnak, hanem egyenesen a jégember, Ötzi gyomrából. Persze további leleteket is feltártak, amelyek között a kezdetleges palacsintához használt eszközök is megtalálhatók.

Ötzi maradványait még 1991-ben tárták fel az Olasz Alpokban, akkor derült ki, hogy a nolitikumban élő ősemberek valamilyen lepénykenyeret süthettek. A búza és a szénmaradványok arra engedtek következtetni, hogy az ételt nyílt tűzön sütötték. Mivel Ötzi gyomrában a maradványai fellelhetők voltak, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a palacsinta gyakran fogyasztott ételnek számított.

Az őskori palacsinták természetesen nem olyanok voltak, mint a maiak, hanem ízvilágukban sokkal szerényebbek, melyeket elsőként felforrósított, lapos szikladarabon süthették meg. Az elkészítéséhez használtak olyan eszközöket is, amelyek segítségével a búzát vagy más magokat porrá őrölhették, illetve vizet adagolhattak hozzá.

A mindössze két alapanyagot tartalmazó, gabonaőrleményből és vízből készült lepényszerű étel a túlélést jelenthette azokban az időkben, amikor a vadászatok kudarccal végződtek.

Később az ókori görögök és a rómaiak is szívesen fogyasztották a palacsinta akkori változatát. Míg előbbiek általában mézzel ízesítették, addig a rómaiak már juharszirupot is használtak.

A 15. században a királyi palotákban gyakran rózsavízzel, sherryvel, fűszerekkel és almával ízesítették, az Egyesült Államokba pedig a korai telepesek vitték el a receptjét. Akkoriban kukoricadarából és hajdinából készítették, így sokkal rusztikusabb, kiadósabb főétellé válhatott.

A palacsinta ma már világszerte az egyik legkedveltebb és legelterjedtebb étel, amit valóban milliónyi módon el lehet készíteni.

Az első magyar nyelvű receptjét egy erdélyi fejedelem főszakácsa által írt szakácskönyv tartalmazza.

Édes napok

Délutáni kávézáshoz és teázáshoz el sem tudunk képzelni jobb kísérőt, mint egy roppanós tésztával és fantasztikusan lágy krémmel készült mille-feuille. Annak ellenére, hogy a desszert elkészítése ránézésre rendkívül bonyolult, ha a tésztát lecseréljük előre csomagolt, leveles változatra, máris nyert ügyünk van. Itt ütős variációkat mutatunk a franciák kedvenc pitéjére, a torták királynőjét pedig így készítsd el!

(Fotók: Pixabay)

palacsinta | gasztrotörténelem | nagy sztori | történelem | gasztronómia

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom