Elgondolkodtató freskóval reagált a vírusra a világ egyik fontos street art művésze

Guillaume Legros, ismertebb nevén Saype sem maradhatott tétlen, a saját fejlesztésű környezetbarát festékével rajzolt freskót Beyond Crisis címmel. A street art művészt 2019-ben a Forbes a világ harminc legbefolyásosabb harminc év alatti művésze közé válogatta. Rajzolt már az Eiffel-torony elé, a Mars-mezőre, és a világ számos táját bevette már fantasztikus alkotásaival. Most Svájcban festett a koronavírusra reagálva. 

Mielőtt bárki azt feltételezné, hogy a művész bármennyire is szennyezi a környezetet, ahogy a füves felületekre fest, megnyugtató információ, hogy az általa kifejlesztett természetközeli festéket használ.

Kréta és szén kerül a festékekbe, így senkinek sem esik bántódása, az anyatermészetnek sem.

Monumentális rajzaival sokszor reagál a világra, természetesen a világjárvány mellett sem tudott elmenni szótlanul, Beyond Crisis címmel egy háromezer négyzetméteres, úgynevezett landart rajzot készített, a svájci hegyek között.

A rajz egy kislányt ábrázol, aki miközben a távolba – vagy jelképesen a jövőbe – néz, előtte emberek alkotnak egy kört, egymás kezét fogva. A művész a formára is odafigyelt: az összekapaszkodott pálcikaemberek formája megidézi a fenyegető vírus alakját.

Együtt viszont könnyebb, és menni fog – üzeni az óriási rajz, amit természetesen drónfelvételek örökítettek meg, hiszen síkból figyelve egészen más a hatás.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Fotók: Vimeo)

alpok | rajz | művészet | Guillaume Legros | street art

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom