Hamarosan át kell gondolnia a terveit annak, aki magánrepülővel ugrana át Hollandiába.
A hírhedten forgalmas Schiphol repülőtér egy sor intézkedést javasol a légi forgalom csökkentésére, és egy csendesebb, tisztább és jobb rendszer kialakításására.
Reményeik szerint legkésőbb 2025-26-tól már nem indulhatnak innen és érkezhetnek ide magánrepülők, emellett éjfél és hajnali 5 óra között egyáltalán nem lesz forgalom, egészen reggel 6 óráig nem szállhatnak fel repülőgépek. Az éjszakai légiforgalom korlátozása évi tízezer éjszakai járattal jelentene kevesebbet, és az új kifutópálya terveit is elvetették.
De a Schiphol fókuszában elsősorban a magánrepülők állnak, mert azok utasonként aránytalanul nagy zajterheléssel és kibocsátással járnak:
a privát gépek akár tizennégyszer nagyobb szennyezést okoznak, mint a kereskedelmi repülők, és ötvenszer nagyobbat, mint a vonatok.
A Schipholról induló magángépek harminc-ötven százalékban olyan üdülőhelyekre tartanak, mint Ibiza, Cannes vagy Innsbruck, ahová rengeteg kereskedelmi repülő is indul Amszterdamból.
A reptér szerint a legnépszerűbb célállomásokra bőven rendelkezésre állnak menetrend szerinti járatok is.
A rendőrségi és mentőrepülők ugyanakkor az új rendszerben is ugyanúgy fel- és leszállhatnak majd, mint jelenleg.
A múlt hónapban a holland kormány bejelentette, hogy korlátozni szeretné a nemzetközi repülőforgalmat, hogy ezzel is csökkentse az ország szén-dioxid-kibocsátását. Ennek keretében a Schipolról induló járatok számát 500 ezerről 460 ezerre csökkentenék az idei téltől 2024 nyaráig. Több légitársaságok, köztük a KLM, a Delta és az EasyJet is visszautasította a javasolt korlátozást, és jogi eljárást indított a holland kormány ellen.
Belgium szintén szankcionálja a magánrepülőket, Franciaországban pedig a rövid távú járatokon van a fókusz.
(Forrás: CNN, képek: Getty Images)
tilalom | Schipol | magánrepülő
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!