Ha Velence, akkor szabályok, fizetés és tiltás.
Most utóbbi van soron, merthogy augusztus 1-től megtiltották a huszonöt fősnél nagyobb turistacsoportok belépését a városba.
Az intézkedésnek eredetileg június 1-jén kellett volna hatályba lépnie, de végül két hónappal elhalasztották.
A lagúnák városát évente átlagosan 25 millió látogató keresi fel, ami a helyi hatóságok szerint túl sok. Remélik, a legújabb tilalommal sikerül csökkenteni ezt a számot.
És ez még nem minden, merthogy a hangszórókat is betiltották a városban, ugyanis a tisztviselők szerint "zavart és hangzavart" okoznak. A kelléket gyakran használják az idegenvezetők, hogy könnyebb legyen a kommunikáció a csoportjukkal a város szűk utcáin és hídjain.
Az intézkedéseket még decemberben jelentették be először, amitől a helyiek életminőségének javulását remélték a tisztviselők. Az új szabályok a közeli Burano, Murano és Torcello szigetekre is vonatkoznak majd, amelyek Velencéből könnyen megközelíthetők hajóval.
A velencei napidíj számos ellenzőt vonzott az évek során, de a városnak szüksége volt rá. Részben a Covid miatt bekövetkezett csúszások után idén vezették be, aminek értelmében főként hétvégén és ünnepnapokon öt eurót kellett fizetniük az ún. egynapos látogatóknak. Nemrég még az is felvetődött, hogy a város veszélyeztetett világörökséggé válik, de végül ezt sikerült elkerülnie. Hogy megelőzzék a további erodálódást, kitiltották a nagy tengerjárókat a Giudecca csatornáról.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
nagyobb | velence | turista | csportok | olaszország
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!