Hét vibráló hangulatú ételcsarnok a nagyvilágból

Itthon a Hold utcai, vagy újabb nevén a Belvárosi piac áll a legközelebb ahhoz az intézményhez, ami a tengerentúlon vagy tőlünk nyugatra piacként, vagy ételcsarnokként (food hall vagy food court) definiálnak. Ezeken a helyeken a hétvégi bevásárlást nem igazán lehet elintézni, ellenben igazi gasztró-mennyországként működnek, ahol egymás mellett sorakoznak a lehetőség szerint legjobb bisztrók, kávézók, streetfood-bárok, sörözők.

Ezek az újragondolt piacok a gourmandok és foodie-k célpontjai, akik behatárolt területen kaphatják meg a különböző földrészek legjobb konyháit. A legjobb food hallok hangulata vibráló, és rendszereit ezek azok a helyek, ahová azok a trendérzékeny emberek járnak, akik az éttermek formalitásait unják, és valami különlegesre vágynak. Összeszedtünk hét olyan piacot, amit mindenképpen érdemes felkeresni, ha az adott városban járunk. Az első adott városunk Angliában van, és úgy hívják, hogy...

Market Hall Fulham, London

London új favoritja egy 19. század végén felhúzott patinás házba költözött, amely előző életében még metróállomásként szolgált. Az utóbbi hat esztendőben viszont feladat nélkül, üresen tátongott, amíg egy befektetőcsoport fantáziát nem látott benne.

Gondos kiválasztás után kezdetben tíz gasztronómiai szereplő kapott helyet az eredeti vonalaiból sokat megőrzött üvegtetős csarnokban (koktélozni az 1880-ban átadott egykori jegypénztárban lehet!), ahol a világ szinte minden releváns konyhája megmutatja magát, csak győzzünk választani az egészséges hawaii saláta, a tocsogós hamburger és a thai ételek közül. Kiemelkedik a mezőnyből a The Bar, ahol angol kisüzemi söröket és remek koktélokat ihatunk, a Fanny's Kebabs, ahol a baba ganoush-sal körített "lusta bárányt" érdemes kipróbálni, és a Hot Box, ami barbecue-ban és burgerekben utazik.

A közelmúltban átadott Market Hall egyes jóslatok szerint hamarosan kategóriájának legjobbja lesz.

Chelsea Market, New York

New York az ételcsarnokok Wakandája, sehol nincs ennyi remek food hall, mint ezen a relatíve apró területen. Ha azt mondjuk, hogy a Chelsea Market közöttük maga Don Corleone, azaz a Keresztapa, akkor kábé karcoljuk azt, amit ez a több mint húszéves intézmény képvisel.

Ez a hely maga New York, ahol egymás mellett ebédel a kétezer dolláros öltönyt viselő üzletember, az európai turista, a környékbeli építkezéseken dolgozók, sofőrök, irodisták. Erre a helyre préselődött be a város kulináris történelme, amelynek fejezeteit a szánkba tömhetjük: pizza, fánk, bagel, sushi, taco, pho, kagyló, minden itt van a berlini currywursttól a híres Nun Pang szendvicsig.

Ez itt a street food Bajnokok ligája: aki itt fizetni tudja a bérleti díjat, az komoly versenyzőnek számít. Elképzelhető, hogy a Chelsea Market életében nemsokára új fejezet kezdődik, tavasszal ugyanis felröppentek a hírek, miszerint a Google 2,4 milliárd dollárért felvásárolná az intézményt.

Isetan Food Hall, Tokió

A Szindzsuku állomástól néhány utcányira berendezett tokiói részleg az Isetan zászlóshajója.

Az elegáns áruház eredetije 1933-ban nyitott, tehát a japán kiskereskedelem egyik nagy öregjének számít, 2013-ban modernebb öltözéket biztosító ráncfelvarráson esett át.

Az alkoholos italokért rajongóknak mindenképp érdemes benézniük ide, mert a japán whiskyk kínálata elég komoly, mint ahogy kaviár- és pezsgőbárból sincs hiány, nem beszélve a sokszínű ételválasztékról (a wagashi kihagyhatatlan, akárcsak a teával felszolgált japán édességkülönlegességek).

Az Isetan gasztronómiai világának megismeréséhez a legjobb mód felcaplatni Kitchen Stage-re, ahol kéthetes turnusban váltják egymást a híres séfek, és alkotnak különleges fogásokat.

La Grande Epiciere, Párizs

A tavaly novemberben megnyitott négyemeletes gasztropláza a La Grande Epiciere második üzlete a francia főváros szívében. Főleg a hazai ízekre épül a háromezer-ötszáz négyzetméteres csarnok harmincezer termékes kínálata.

A világ minden tájáról találunk itt kizárólag prémium minőségben a standokra kerülő finomságokat, legyen szó gyümölcsökről, zöldségekről, szószokról vagy lekvárokról.

A szépséges épületben egy elegáns étterem és borbár is helyet kapott, ha igazán megadnánk a módját a francia gasztronómiával való flörtölésnek.

La Rinascente, Milánó

Érthetően a tésztafélék viszik el a milánói Dóm szomszédságában található vásárcsarnok kínálatát.

Ezernél is több olasz különlegességből válogathatunk a legfinomabb fűszerektől kezdve a hordóban érlelt eceteken át a legjobb termelőktől érkező extra szűz olvíaolajakig.

A gyönyörűen becsomagolt csokoládékra épülő édességkínálat szintén egyedülálló a La Rinascentében, mint ahogy a rengeteg izgalmas lekvárvariációból is szemezgethetünk a nemzetközileg ismert pincészetek boraival egyetemben.

KaDeWe, Berlin

A csemegeosztály mintegy hétezer négyzetméteren terül el a régi nyugat még 1907-ben épített legendás berlini áruházában. A turistalátványosságnak számító KaDeWe-ben (Kaufhaus des Westens) a hatodik emelet örvend a legnagyobb népszerűségnek: itt rendezték be az élelmiszerrészleget.

Európa talán legnagyobb delikátkínálatából lehet csemegézni, ha pedig megéheztünk a nagy vásárlásban, a mintegy harminc vendéglátóhely fogásaiból válogathatunk akár a klasszikus németkolbász-vonalon indulunk el, akár ázsiai, esetleg street food-jellegű ételeket ennénk.

El Nacional, Barcelona

Az El Nacional kétségtelenül az ételcsarnokok Nagy Gatsbyje, nagybetűs art deco dizájn, arisztokratikus, nagypolgári, és mégsem kell eltartott kisujjal hozzányúlni az Estrellához. Az 1889-ben épült épületben helyet kapó luxuskantin tervezése során helyhiánnyal biztosan nem kellett számolni: a több mint 700 férőhelyes komplexum 2600 nm alapterületen fekszik, és négy éttermet, valamint négy bárt foglal magában, melyek mindegyike az Ibériai-félsziget gasztronómiájának hódol.

A menü szemügyre vételezése azonban még a valódi gourmandok esetében is háttérbe fog szorulni a nem mindennapi belsőépítészeti kivitelezésnek és dizájnnak köszönhetően – így írtunk korábban az El Nacionalról, és ezen véleményünkön azóta sem változtattunk.

Ez is érdekelhet:

Három pazar helyet találtunk Prágában, ahol a hús az úr

A cseh fővárosban minden mozgásban van, működik, él, szépül. A hentesboltok és éttermek pedig a gyomrunknál fogva hívogatnak vissza.

(Fotók: piacok és éttermek honlapjai)

La Rinascente | Market Hall Fulham | berlin | tokió | food hall

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom