Mutatunk három okot, amiért imádni lehet Szlovéniát

Persze még legalább tízszer ennyit tudnánk mondani, mert a szomszédunk páratlan természeti adottságainak köszönhetően jó néhány áll-leesős hellyel és lehetőséggel csábít. Most ez a három a kedvencünk. 

Triglav

A Triglav nem egy hegy, hanem egy királyság. Ezt egy bizonyos Julius Kugy nevű alpinista mondta, aki nem mellesleg író is volt. Triglav szeszélyes hegy, de jóindulatú. Hatalmas hegy, ám nem magasságban, hanem szélességben, ugyanis egész Szlovénia területének négy százalékát foglalja el. A tetejéről elképesztő a panoráma, talán a legjobb az egész Alpokban. Ellátni az Adriai-tengerhez és látszanak a Nyugati-Alpok hegyei is, valamint a Közép-Európai síkság. Épp azért különleges ez a panoráma, mert általában csak hegyeket látunk, ha felmászunk egy nagyobb alpesi csúcsra, itt viszont változatos látványban lesz részünk.

A folyók gazdag vizűek – főképp tavasszal – , vadak, és az ásványi anyagoknak köszönhetően leírhatatlanul csodás smaragd színben pompáznak. Vízesések tarkítják a völgyeket, minden üde zöld és buja. Legyen azonban tél vagy nyár, a Triglav mindenképp nyomot hagy az emberben, s aki egyszer ott állt a csúcsán, biztosan visszavágyik.

Ez az a hegy, aminek a megmászása megváltoztatja az embert

Szlovénia nemzeti jelképének megmászása minden szlovén számára kötelező. Az a mondás járja arrafelé, hogy addig nem igazi szlovén valaki, amíg nem kapaszkodott fel a hegy csúcsára, ahol egy ősi szertartás is vár rá.

Júliai-Alpok

Bovecet tíz éve még csak a vadvízi sportok szerelmesei, a kajakosok, a raftingosok és a kanyoningnak hódolók látogatták, ám ez mára teljesen megváltozott. Igaz, létezik még a hétvégi raftingturizmus is, de akik megértették a hely szellemiségét, rájöttek arra, hogy ami itt igazán csodás, az a hegyvidék és a mély völgyek csodás vadsága. Terepfutók, biciklisták és túrázók lepték el a Soca folyó völgyét, és a menedékházakban megszállók vagy sátorral túrázók inkább heteket töltenek itt, mint egy gyors hétvégét. És természetesen a spirituálisabb outdoor-turisták is megtalálták a völgyet, egyre több a jóga-retreat, a glamping.

Túrázni leginkább a Trenta-völgyben érdemes, ahol az útvonal a türkizkék, iható tisztaságú Soca-folyó mellett halad, leírhatatlanul gyönyörű öblökkel és partszakaszokkal csábítva egy pihentető fürdőre. A folyót átszelő kis fa függőhidak a völgy jelképeivé váltak.

Hegyet mászni minimális erőfesztéssel lehet: a Júliai-Alpokban ez egyszerű, köszönhetően a sok hegyi hágónak, amit a szlovének kénytelenek voltak megépíteni, ha nem akartak elszigetelődni a világtól. És több tucatnyi birkával túrázni 2300 méteren tényleg feledhetetlen élmény. Bovec és a Júliai-Alpok titka tehát nem titok, a helyiek – akik már nem is annyira helyiek, mert rengeteg természetszerető őrült telepedett le –, nyitottak az újdonságokra, de azért ragaszkodnak a tradíciókhoz, és nagyon-nagyon védik a völgyet, a természeti adottságaikat. Úgy tűnik, egyelőre elkerülték a csapdát, hogy aprópénzre váltsák azt, amijük van, és ez eddig bejött nekik.

Ismerd meg Közép-Európa legtrendibb outdoor-édenkertjét, a Júliai-Alpokat!

Itt egyszerre található meg a zord hegyvidéki vadság, és a már-már túlzásba vitt alpesi nyugalom. A Júlia-Alpok egykor szinte csak a raftingról volt híres, de időközben Európa egyik legtrendibb outdoor-paradicsomává vált.

Vadvízi túrák

Soca a vadvízi sportok paradicsoma. A szlovén Alpok türkiz folyója az egyik legnépszerűbb a kajakosok körében. Tavasztól késő őszig ellepik a kajakosok, a raftingosok, a kanyoningosok, a hydrospeedelők és még ki tudja, hány vadvízi sport szerelmesei.

A kajakozás pedig az egyik legősibb vadvízi sport, és a legvagányabb is.

Aki viszont nem akar egyedül evezgetni, annak ott a rafting. Garantáltan elfáradunk benne, de mivel hatan-nyolcan evezünk egy hatalmas gumihajóban, ezért könnyebb a kajakozásnál. És roppant szórakoztató, plusz van időnk élvezni a káprázatos folyó és a hegyek látványát. Ha nagy vízre vágyunk, érdemes április és június vége között felkerekedni, ha kevésbé kockázatos kalandba vágnánk a fejszét, akkor az augusztus az ideális, amikor általában kisebb a vízállás. De a természetben sosem lehet tudni, mert a víz az úr, és ha kifogunk egy hatalmas esőzést, akkor bizony kalandos lesz a rafting is. A hydrospeed azoknak való, akik imádnak a vízben lenni, és úszni, mint egy hal. Itt egy műanyag úszóeszköz segítségével mi magunk vagyunk a hajó, és kerülgetjük a sziklákat. Mindig van velünk egy biztonsági kajakos, aki ügyel arra, hogy a kalandorok biztonságban legyenek.

Vadvízi kalandok a Júliai-Alpokban, melyek garantáltan felébresztenek a téli álomból

Itt a tavasz, érdemes beiktatni egy vadvízi kalandot a nyár előtt, és erre garantáltan a legjobb és legszebb hely a Soca völgye!

Ez is érdekelhet:

Öt adrenalinpumpáló úti cél extrémsportoláshoz Szlovéniától Franciaországig

Vannak olyan extrémsport-helyszínek, ahol a szomszédos országok szolgáltatják a legjobb pályát.

(Fotók: Molnár Anikó)

zöld | víz | túra | folyó | buja

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom