Tóth Gergely ezúttal Itália északi felében kalandozott, ahonnan képes beszámolóval tért haza.
"Régi gimnáziumi barátokkal évente egyszer rövid expedícióra indulunk, ennek eredményeként idén a Dolomitokban kötöttünk ki. Megbeszéltük, hogy ebben az évben nem szállunk repülőre, mert több szempontból is túlságosan kockázatos lenne, így maradt a klasszikus road trip. Szállást nem szerveztünk előzetesen, helyette vittünk sátrakat és felszerelést. Amúgy is rettenetesen felverte az árakat a vírushelyzet, így a majd kiderül-alapon vágtunk neki az útnak" – mesél a túra hátterének részleteiről Tóth Gergely fotós, akinek Izlandot megörökítő munkáit többször bemutattuk már itt, a Roadsteren, ahogyan egyik vadregényes szardíniai kirándulását is.
Az olaszországi Dolomitokban a naplementék rózsaszínebbek, mint bárhol máshol a földön. Tényleg meseszerű arrafelé az egész, másik fő varázsát pedig a hegyek különleges színváltozása jelenti. Ez a hegyek kőzetanyagának, pontosabban annak magnéziumtartalmának köszönhető, amely a különböző fényekben különböző színeket ölt. A hegyek hol barnás-vöröses, hol kékes-lila színben tündökölnek. A legszebb színeket napkeltekor és napnyugtakor láthatjuk, amikor élénk rózsaszínbe vagy bíboros lilába burkolóznak a hegycsúcsok.
"Első állomásként Tre Cime felé vettük az irányt, viszont odaérve legnagyobb megdöbbenésemre nem engedtek fel a hegyi úton, mert megtelt a hegy emberekkel, tele lett a felső parkoló. Azt tudtam, hogy főleg főszezonban menő helynek számít, de a megváltozott helyzet miatt eszembe sem jutott, hogy tömeg lehet, pedig kiábrándítóan sok ember volt mindenhol. Ezért új célpontot kellett keresnünk, végül a nem túl távoli Lago di Sorapisst választottuk. Utólag jó döntésnek bizonyult, mert estére eltűntek az emberek, és Tre Cime környékét is befoglalhattuk" – folytatja Tóth Gergely a beszámolót.
A Sorapiss-tó egy tengerszem Észak-Olaszországban, a Dolomitok Sorapiss nevű hegycsoportjában, Veneto régióban és igen festői természeti környezetben. Hegycsúcsokkal körülvett katlanban található, melyhez két túraútvonal is vezet.
"Van egy egyszerűbb, rövidebb, és nem túl megterhelő, de útközben sok emberrel, és akad egy sokkal spártaibb, hosszabb, mászósabb túra is nagyon kevés emberrel. Mi az utóbbit választottuk. Megterhelő, de végig gyönyörű útvonal, ám a tó hihetetlen kék színe és a környezete végül kárpótol a megpróbáltatásokért. A tavat körülvevő sziklacsúcs egyikét Dito di Diónak, azaz Isten ujjának is nevezik."
Tóth Gergely az elmúlt években kereskedelmi DVD/Blu-ray/Blu-ray 3D-authoringgal foglalkozott. Az authoring a filmek fizikai kiadásának teljes körű feldolgozását, utómunkáját és tartalomfejlesztését jelenti. A teljesség igénye nélkül dolgozott Tarr Béla-filmeken, a Blade Runner 2049 (3D), az Aljas Nyolcas, a Kaliforniai Álom, a Liza, a rókatündér, és a Dargay Attila-gyűjtemény hazai kiadásain. Emellett egy ideje szabadúszóként fotózással, cinematográfiával és 360 fokos vizuális megjelenítéssel is foglalkozik, amint az a weblapjáról is kiderült.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Tóth Gergely)
túra | tó | Lago di Sorapiss | dolomitok | fotó | hegyek
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
70 éve nem látsz ilyeneket a reptereken, pedig egykoron szinte minden utas használta Észak-Amerikában
72 óra Amszterdamban
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!














