A világ hasonló intézményeivel egyetemben a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum is zárva tart a koronavírus-járvány idején, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen élvezni a páratlan gyűjteményét az oldtimerektől egészen a futurisztikus autókig.
Békeidőben évente nyolcszázezer látogatója van a múzeumnak, olyankor a 16 500 négyzetméteren elterülő kiállítás bejárása nagyjából egy öt kilométeres sétának felel meg.
Most viszont elég néhány kattintás, és máris 360 fokos felvételeken nézhetünk körbe a gyönyörű épületben.
Összesen tizenkét teremben rendezték el a százhatvan járművet és a mintegy ezerötszáz kiállítási tárgyat. Az autókat két kategóriára osztották: a Legenda szekcióban a márka történetét mutatják be, többek között a Gottlieb Daimler és Carl Benz által a 19. század végén megalkotott autókkal, míg a Kollekció név alatt futó gyűjteményben az ikonikus Mercedes-Benzeket láthatjuk, ideértve a személygépkocsik mellett a kamionokat, a haszonjárműveket és a kisbuszokat is.
A tárlatot többféle vezetett túrán is felfedezhetjük – akár még éjszaka is! –, továbbá számos érdekes és izgalmas történetet mesélnek a túravezetők a márkáról és magáról az épületről. A múzeum Instagram-oldalán pedig interaktív túrákhoz is lehet csatlakozni.
A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:
- Remélhetőleg nyáron már csak egy rossz emlék lesz – Vendéglátósok a kialakult helyzetről
- Ez az egyetlen dolog, ami pillanatnyilag feledtetheti velem a koronavírus-járványt
- Külföldön élő magyarok mondják el, hogyan élik meg a járványt
- Egy trendelőrejelző szerint a koronavírus “tiszta lapot ad az újrakezdéshez”
- Egy terapeuta szerint nem kéne most nyomasztanunk egymást „motiváló” üzenetekkel
- Így kezdtem új időszámításba a koronavírus miatt
- Akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra
- Öt film arra az esetre, ha már nagyon hiányzik az utazás
- Éppen az fog megmenteni, amit nemrég a pokolba kívántam
- „Ilyen gyorsan még semmi sem omlott össze körülöttem” – Gerendai Károly-interjú
- Íme hét, szívet melengető felajánlás vendéglátóhelyektől
- Karantén Kantin: jótékonysági receptgyűjtemény hazai gasztroarcoktól
- Még egy mód, amivel a hazai gasztrokultúrát segíthetjük
- Így nyit ki újra Olaszország május elejétől
- Izlandon azt ajánlják, öleljünk fákat, amíg tart az izoláció
- Ne add fel a reményt, üzenik a csodálatos hazai tájak
- Sokkal sötétebb jövőt jósol a légi közlekedésnek a Lufthansa, mint azt eddig hittük
- Semmelweisnek igaza volt! Egy bögrekollekció, ami reagál a koronavírusra
(Fotók: Unsplash)
stuttgart | múzeum | veterán autó | koronavírus | oldtimer | mercedes-benz
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!