Így fog újraindulni Olaszország több mint két hónap után

Hétfőtől megkezdődik a járványhelyzet úgynevezett második szakasza Olaszországban, ám a kijárási korlátozásokat még nem oldják fel teljesen.

A legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera szerint Olaszország megpróbál újraindulni a koronavírus-járvány február 20-val kezdődött terjedését, tetőzését, valamint megfékezését követő hetek után. Május 4-től újraindul az eddig leállított, nem létfontosságú termelés: megnyitnak a gyárak, újraindul az autó-, a textil- és az építőipar, valamint a divatágazat. A kereskedelemnek május 18-ig, a vendéglátásnak júniusig kell várnia a kormányütemterv szerint. Hétfőtől viszont nyitva lesznek a már újraindult könyvesboltok és csecsemőruházati üzletek.

A presszók, kávéházak és éttermek vendéget nem fogadhatnak, de elvitelre árulhatnak ételt és italt.

Az újraindulás mintegy négy és fél millió olasz munkába állását jelenti a járványhelyzetben eddig otthon maradt majdnem nyolcmillió dolgozóból. Az ismételt munkába állás nem jelenti feltétlenül a munkahelyre való bejárást: a négy és fél millió mintegy fele távmunkában kezd hétfőtől. A statisztikák szerint a gyárakban és építkezéseken újra dolgozók nagy része ötven év feletti, és a gócpontnak számító északi tartományokban áll majd munkába. Ahol lehet, turnusokban végzik a munkát, a gyárakban biztosítani kell a legalább kétméteres távolság betartását. Az újra munkába lépők több mint hetven százaléka férfi, mivel a nők továbbra is otthon maradnak a gyerekekkel a szeptemberig meghosszabbított oktatási szünet miatt.

Hétfőtől enyhítik a kijárási korlátozásokat: továbbra is csak indokolt esetben lehet utcára menni, tehát munkavégzés, élelmiszer- és gyógyszervásárlás, valamint egészségügyi indok miatt.

Ezzel egy időben engedélyezett lesz azonban a rokonlátogatás, valamint a szabadtéri sportolás, kocogás a lakóhelytől távolabbi helyszínen is.

Újranyitják a parkokat, kerteket, villákat, de a játszóterek zárva maradnak. A városok és a tartományok közötti szabad mozgás még nem engedélyezett. A templomok továbbra is zárva maradnak, de engedélyezett a temetés maximum tizenöt fő részvételével. Látogathatók a tartományon belüli temetők. A misék bemutatását a tervek szerint pünkösdre engedélyezhetik.

A római kormány többoldalas útmutatása szerint továbbra is tilosak a közösségi találkozók, rendezvények, nem szabad baráti összejöveteleket sem tartani. A közösségi távolságtartás jegyében indul újra a városi tömegközlekedés is: a buszokon, metrón is kötelező a szájmaszk és a kesztyű viselete, a buszon egyszerre csak húszan, a metrószerelvényen 120-an utazhatnak, minden második ülést szabadon hagyva.

Az egész országban egyszerre tervezett újraindulás ellenére több tartomány máris önálló utat követ: Luca Zaia, az északi Veneto kormányzója hétfőtől teljes nyitást hirdetett meg, csakúgy, mint a déli Campania és Calabria is, hangsúlyozva, hogy a tartományaikba kívülről érkezőket karanténba helyezik.

Az egészségügyi hatóságok kéthetente ellenőrzik a járványterjedés alakulását, és ha a fertőzés erősödik, ismét szigorítják a korlátozásokat.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Forrás: MTI)

vendéglátás | tömegközlekedés | társadalmi távolságtartás | járvány | karantén | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom