Close
A tilalom ellenére özönlöttek a turisták a világ egyik legszebb helyére, le is kellett zárni

A tilalom ellenére özönlöttek a turisták a világ egyik legszebb helyére, le is kellett zárni

Azonnali hatállyal lezárták a látogatók előtt az évente milliókat vonzó Grand Canyont. 

A legnépszerűbb amerikai nemzeti parkok közül a wyomingi Yellowstone, valamint a kaliforniai Joshua Tree és Yosemite Park is bezárt már, de ez nem jelenti azt, hogy ne nézhetnénk szét legalább virtuálisan néhány gyönyörű helyen.

A négyszáznegyvenhat kilométer hosszú Grand Canyonnal kapcsolatos intézkedést azt követően hozták meg Arizona állam illetékesei, hogy a régióban élő navahó őslakosok vezetői és a megyei hatóságok szerint tömegestül érkeztek a turisták a nemzeti parkba.

Százával gyülekeztek a turisták a parkban a tilalom ellenére, amely tíz főnél nagyobb csoportosulást nem engedélyez.

Az amerikai Nemzeti Park Szolgálat mindeddig nem rendelte el az ország négyszáztizenkilenc nemzeti parkjának általános bezárását, inkább külön-külön bírálta el az egyes parkok esetében a nyitvatartás kockázatát.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

látványosság | bezárás | koronavírus | arizona | amerika

FOLYTASD EZZEL

Ha a magabiztosságnak van illata, a BOSS most megtalálta

Elegáns reggeliző a Duna partján, ahová nemcsak az ételekért, hanem a hangulatért is megyünk

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram