Szinte teljesen leáll a RyanAir

Felfüggeszti járatainak jelentős részét március 24-től a Ryanair-csoport. A légitársaság várakozásai szerint járataik áprilisban és májusban sem indulnak el, tekintve, hogy a kínai tapasztalatok alapján a koronavírus-járvány terjedését három hónapos időtávon sikerül csak megfékezni.

A Ryanair felajánlotta segítségét a kormányoknak a külföldön rekedt állampolgárok hazaszállításához, valamint egészségügyi felszerelések, gyógyszerek, szükség esetén élelem szállításához – írja Michael O’Leary vezérigazgató a cég honlapján megjelent üzenetében – adta hírül az Airportal.hu.

A légitársaság döntését a járvány terjedésével, az országok által bevezetett beutazási és a szabad mozgást korlátozó intézkedésekkel indokolja.

A törölt járatokra repülőjeggyel rendelkező utasokat a légitársaság a következő egy-két hétben e-mailben keresi meg, amelyben tájékoztatja őket a választható lehetőségekről. A Ryanair arra kéri utasait, hogy csak a legszükségesebb esetben próbáljanak telefonon kapcsolatba lépni az ügyfélszolgálattal, mert most a külföldön rekedt utasok hazajuttatása a legfontosabb feladat.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

szünet | légitársaság | Ryanair

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom