A street art produkciók nevéből is kitűnik, hogy eredeti környezetben élvezhetőek igazán, de a koronavírus-járvány okozta megváltozott élethelyzet mostanság arra kényszerít, hogy beérjük a művek virtuális megtekintésével.
Akik imádják a Bristolban született világhírű brit graffitiművész, Banksy munkáit, bizonyára bármikor örömmel utaznának el a városba, hogy autentikus körülmények között tanulmányozzák szatirikus utcai művészetét.
Most egy darabig ezt nem tehetik meg, de a The Banksy Bristol Trail keretében legalább online bejárhatóak a város utcái: a túra elvisz Banksy legismertebb alkotásaihoz, másrészt különféle háttéranyagokkal és érdekességekkel teszi színesebbe a virtuális kirándulást (továbbá még a Bristol Museum kínálata is elérhető). Az ehhez szükséges app itt tölthető le iOS-re és itt Androidra.
Mint ismeretes, a rivaldafényt kerülő Banksy úgy reformálta meg a kortárs művészetet, hogy valódi kilétét homály fedi.
2010-ben a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé választotta. Ugyanebben az évben készült el a Kijárat az ajándékbolton át című dokumentumfilmje, amellyel még Oscar-díj jelölést is szerzett. Banksy a harmincas éveiben járva lassan átcsúszott a mainstream térfélre. Népszerűségét azóta is eszközként használja a társadalmi egyenlőtlenségek, a háborúk, a kizsákmányolás, környezetvédelem és egyéb globális problémák ellen. Üzeneteit a gegek és az irónia mesterszintű vizuális használatával viszi át a köztudatba. Ő maga elhatárolódik a műgyűjtők által összeszedett munkáiból rendezett kiállításoktól, amelyek 2018 óta sűrűsödtek világszerte. Azt viszont látnunk kell, hogy az aktivista üzenetei ezeken a kiállításokon keresztül is rengeteg emberhez eljutnak, még akkor is, ha tudjuk, ez inkább egy történet elmesélése, de nem az eredeti történet – írtuk róla a közelmúltban annak kapcsán, hogy épp feljövőben volt a budapesti kiállítása, melyet a koronavírus-járvány miatt be kellett zárni.
A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:
- Remélhetőleg nyáron már csak egy rossz emlék lesz – Vendéglátósok a kialakult helyzetről
- Külföldön élő magyarok mondják el, hogyan élik meg a járványt
- Egy trendelőrejelző szerint a koronavírus “tiszta lapot ad az újrakezdéshez”
- A Bocuse d’Or séfjei a mentőszolgálatnak és kórházi dolgozóknak főznek
- Bezár a koronavírus miatt az egyik legjobb budapesti étterem
- Nem pánikolok, nem a saját kényelmemet nézem elsősorban, hanem a közös érdekeinket!
- Így segít a kenyérhiányon egy elit budapesti pékség
- Ezt a három dolgot betartva rendben lehet a mentális egészségünk
- Milánóban a séfek és pizzasütők ötletes stresszoldó kampányba kezdtek
- Így nyitnak újra a vendéglátóhelyek Kínában, a vírus csendesedtével
- A magyar összefogásokat dicséri a The New York Times
- Szorongást csökkentő, valóságból kizökkentő, szívmelengető akciótervünk
- Ha csak egy emberre hallgatunk a koronavírus kapcsán, az legyen Jane Goodall
- Ebből a vírusból nagyon sokat kell tanulnunk
- Egy Tisza-tavi lakatlan szigeten rendezte be a karanténját egy természetfilmes
- Így lehet segíteni a bajba jutott turizmuson egy egyetemista szerint
- Ezt tanácsolja egy asztronauta az önkéntes bezártságra
- A koronavírus sok jó dolgot elvesz tőlünk, de vissza fogunk térni
- Szívszorító látvány a szellemvárossá változott Budapest
- Zebegényben „lélegzetláncolattal” segítik a szállásadók a kórházi dolgozók munkáját
- Mostantól minden héten kiveszek egy napot, és nem gondolok a koronavírusra
(Fotó: Getty Images)
graffiti | kiállítás | utcai | tárlat | koronavírusIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!