Close
Így lehetünk legalább lélekben ott a világ ikonikus helyein

Így lehetünk legalább lélekben ott a világ ikonikus helyein

Hogy mekkora hatással is van a koronavírus-járvány a mindennapjainkra, azt sokféleképpen lehet szemléltetni, legjobban talán a világ legismertebb látnivalóinak kiüresedése adja vissza a szokatlan helyzetet. A békeidőben egymást kerülgető turisták ugyanis mindenhonnan eltűntek, a velencei Szent Márk tértől kezdve a szöuli Kjongbokkung palotáig mostanság magányosan pihennek a máskor túlzsúfolt épületek.

Ahány ország, annyiféle intézkedés, de abban egységes képet mutatnak a nagyvárosok, hogy szinte mindenhol bezárták a közösségi helyeket, a múzeumokat, a kulturális központokat, és a vendéglátóhelyek látogatottságát is korlátozták.

Mindez azt jelenti, hogy ahol korábban tobzódtak az emberek, ott most a nyugalom és a kihaltság játssza a főszerepet, de remélhetőleg nem tart sokáig ez az állapot, és hamarosan újra felfedezőútra indulhatunk – még ha talán át is alakulnak majd a turistáskodási szokások.

Addig is, ha hiányzik néhány ikonikus látnivaló, vagy szeretnénk legalább lélekben ott lenni a prágai óvárosban, netán a tenerifei tengerparton, itt a lehetőség, hogy webkamerán keresztül élőben kövessük, mi történik éppen a világszerte ismert helyeken:

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Fotók: Unsplash)

közvetítés | Virtuális | legismertebb | webkamera | élő

FOLYTASD EZZEL

Új úti célt vett fel a kínálatába a Wizz Air

Akkora a felháborodás, hogy Párizs meggondolta magát az Eiffel-tornyot illetően

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram