Így telnek egy luxus óceánjáró karanténjában ragadt magyar napjai

Szécsi László napok óta Chile partjainál vesztegel. 

Március 15-én járt le a szerződése egy luxushajó youth counselorjaként dolgozó Szécsi Lászlónak. Aznap utazott volna haza, már a repülőjegye is a zsebében volt, ám amikor reggel megérkeztek a San Antonióba, a chilei hatóság megtiltotta a kikötést.

"Bolyongtunk még pár napot a környéken, majd elindultunk San Diego felé, ahová elméletileg március 30-a körül érkezünk, és ahol a vendégek leszállhatnak – hogy velem mi lesz, arról semmit nem tudok, mert a crew más lapra tartozik. Úgyhogy bizonytalan időre itt ragadtam" – mondja László, aki ottani élményeit egy videós hajónaplóban rögzíti, melyben elmeséli, mi történik vele napról napra, és hogyan éli meg a helyzetet.

Ahogy az alábbi videóból is kiderül: nehezen. A hajón ragadt vendégekkel ellentétben a lejárt szerződésű személyzet tagjai – érthetően – kevésbé vidámak, szeretnének már hazamenni a családjukhoz. László elmondása alapján a hajón sok minden hasonlóan történik, mint veszélyhelyzetet kihirdetetett országokban: szigorítják a vásárlást és a vízhasználatot, a boltban néhány termék ára jelentősen elszállt. Ami viszont jó hír, hogy sem betegek, sem fertőzöttek nincsenek a fedélzeten.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Fotók: Unsplash)

 

 

óceánjáró | napló | karantén | chile | luxushajó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom