A világhírű Condé Nast kiadó Vanity Fair magazinja – mely leginkább életmóddal, sztárhírekkel, divattal és kultúrával foglalkozik – most az egyszer kivételt tett, és címlapján nem mozisztár vagy modell szerepel, hanem a bergamói kórház fiatal tüdőspecialista orvosnője. Az egész lapot a koronavírus-járványnak és a frontvonalban vagy a háttérben helytálló dolgozóknak szentelték.
Az első újság a #iosonomilano (#iammilan) szám volt, amelyet a kiadó a koronavírus köré szervezett, és Lombardia régióban ingyenesen lehetett hozzájutni. Akkor is szakítottak az általános tematikájukkal, ám most még érzékenyebben közelítették meg a járványt és Olaszország elképesztő hadviselését.
Az olasz magazin főszerkeszője így nyilatkozott:
"A frontvonalban dolgozók nem azt szeretnék, hogy hősöknek hívjuk őket, hiszen magukat szakembereknek tartják, az átlagosnál talán nagyobb kötelességtudattal. Számunkra ők az erős és reményteli Olaszország megtestesítői. Személyes történetükről és munkájukról meséltek nekünk ebben a rendhagyó számban."
Akiktől olvashatunk ebben a számban: salernói gyógyszerész família, akik folytatják munkájukat, míg lányuk karanténban van. A jegyárus, aki napi szinten sok emberrel találkozik, gyári munkás, aki létfontosságú termékekkel foglalkozó üzemben dolgozik, önkéntes, aki orvosságot hord a leggyengébbeknek, illetve egy bresciai háziorvos is mesél a mindennapi szituációkról. Megszólal Bergamo polgármestere is.
A szám április 8-tól kapható, az egész bevételt a bergamói XXIII. János Pál Kórháznak ajánlják.
A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:
- Drámai helyzetben a turizmus
- Hihetetlen, mennyi étterem próbál átállni kiszállításra
- Kína betiltja a vadon élő állatok fogyasztását
- Ilyen kreatív módszerrel küzdenek budapesti éttermek az életben maradásért
- Egy trendelőrejelző szerint a koronavírus “tiszta lapot ad az újrakezdéshez”
- Massimo Bottura minden este nyolckor a családjával főz a karanténból
- Bezár a koronavírus miatt az egyik legjobb budapesti étterem
- Ezekre figyeljünk oda a pszichológus szerint, ha hosszabb időre otthon kell maradnunk
- Nem pánikolok, nem a saját kényelmemet nézem elsősorban, hanem a közös érdekeinket!
- Így tudunk segíteni a bajba jutott éttermeinken
- Így segít munka nélkül maradt dolgozóinak az egyik budapesti étterem
- Milánóban a séfek és pizzasütők ötletes stresszoldó kampányba kezdtek
- Éppen az fog megmenteni, amit egy hónapja a pokolba kívántam
- Bezárnak a fővárosi fenntartású mozik, színházak, múzeumok és könyvtárak
- Szürreális, mit tett a koronavírus-járvány a világ legismertebb látnivalóival
- A koronavírus sok jó dolgot elvesz tőlünk, de vissza fogunk térni
- Végre az Airbnb is meglépte vírus-ügyben, amit meg kellett
- Bezárták a legnagyobb múzeumokat a spanyol fővárosban
- Velence most lett olyan tökéletes, amilyennek mindig is elképzeltem
- Egy kaliforniai étterem testhőt mér az ajtóban a világjárvány megfékezése érdekében
- Hét aranyszabály, arra az esetre, ha otthonról kell dolgozni
- Olaszország-szerte bezárják a nem létfontosságú kiskereskedelmi egységeket
- #otthonmaradok, kommunikálják a büszke és felelősségteljes olaszok
- Az Egyesült Államok harminc napra felfüggeszt majdnem minden beutazást Európából
- Ezért mondom le inkább a New York-i utamat
- Hét kérdés és válasz a koronavírusról, ami mindenkit foglalkoztat
- Veszélyhelyzetet hirdet ki a kormány – Ezek az utazást érintő intézkedések
olaszország | vanity fair | magazin | olasz | sajtó
Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!