Így nyitnak újra a vendéglátóhelyek Kínában, a vírus csendesedtével

Kína most jócskán Európa előtt jár, ami a járványhelyzetet illeti. Az Eater körképet készített arról, hogy jelenleg mi a helyzet a vendéglátósokkal Pekingben és a környező városokban, így, hogy ők már kifelé haladnak a legnehezebb időszakból. A rendelkezéseket és szabályokat nem kontrollálják egységesen, ezért egyedül érezhetik magukat a szituációban. Továbbra is a kiszállítás és a társas távolságtartás a két kulcsfogalom kínai vendéglátós körökben. 

Sokan figyeljük Kínát, elvégre az ő mutatóik és híreik sokat jelentenek, mivel ők a legnagyobb poklot már megjárták, és éppen onnan próbálnak kikecmeregni. Hamarosan újraindul a gazdaság, ezzel együtt pedig az óriási sebeket szerző vendéglátóipar is. Mi itt, Európában még az elején járunk,

Budapest éttermei például igen hamar meghozták a felelősségteljes és drasztikus döntéseket, felsőbb utasítások nélkül is.

Sokan napok alatt átálltak a házhoz szállításra, mások pick-up pontot, kvázi drive szolgáltalást is kínálnak vendégeiknek.

Peking utcáin egyre több az ember, már szó sincs szellemváros-érzetéről. Már látni kisebb társaságokat beszélgetni, de még az Apple márkabolt előtt is várakoznak páran. Halvány reménysugarak, hogy az élet folytatódhat, vagy legalább újraindulhat. Sajnos ez annyira még nem igaz az éttermes körökre, ugyanis a karanténba zárt hetek, hónapok alatt folyamatosan változó szabályok miatt a városlakók még most is ijedten pillantgatnak az újranyitó éttermekre.

Természetesen náluk is vannak olyan egységek, amelyek nem zártak be, inkább teljesen átszervezték az addigi működést, és kizárólag a házhoz szállítást pörgették.

Ignace Lecleir, az egyik híres pekingi fine dininggal és comfort fooddal is foglalkozó étteremlánc tulajdonosa még elég óvatosan nyilatkozott az Eaternek: "Napról napra jobbak azért a számaink, de hetven-harminc százalék az elviteles és a helyben fogyasztott ételek aránya. Szóbeszéd tárgya volt, hogy esetleg hatóságilag egy főre limitálnák egy asztal kapacitását, de ez elmarad. Ennek ellenére mi megfeleztük az asztalaink számát minden egységben, hogy ne kelljen bezsúfolódni a térbe. Elég hiányos a tájékoztatás, és nehezen indul újra minden. Írott szabályok nincsenek, leginkább szóbeli megegyezések, bólintások."

Vannak helyek, mint például a Jing A bár, ahol feljegyzik a vendégek aktuális testhőmérsékletét, egy asztalnál maximum két ember ülhet, pár sarokkal arrébb viszont már nagyobb társaságok is is üldögélnek éttermekben, együtt, különösebb távolság megtartása nélkül.

Többek panaszkodnak, hogy teljesen hektikus, kinek mit és hogyan engednek meg.

Egy tésztázó felszolgálója is elég szomorú szervizidőkről beszélt: "Nem jönnek sokan. Nálunk a házhoz szállítás sem pörög. Az a helyzet, hogy az emberek még mindig nagyon aggódnak."

Minden bizonnyal épp ez lesz a vendéglátóipar legnagyobb kihívása: eddig a munkaerőhiánnyal és a jó szakemberek hiányával küzdöttek, most a vendégek bizalmáért kell harcolniuk.

Nem egy-egy brandnek, hanem az egész iparágnak. Hosszú hetek, hónapok telnek izoláltan, nagyon óvatosan térhetnek vissza az emberek a megszokott rutinjukhoz, amibe a jövedelemkiesés következtében nem biztos, hogy beleférhet az éttermezés.

Kínában számos olyan ösztönző, vagy legalább bizalomépítő trükköt vetnek be, amelyekkel az éttermek bizonyítják biztonságos mivoltukat. Ilyen például a házhoz szállított ételekhez csatolt kártya, amelyen az ételen és a kiszállításon dolgozó munkatársak testőmérsékletét és nevét tüntetik fel. Egy dim sum étterem részletes leírást ad az éttermi fertőtlenítés lépéseiről. Egy bubble tea-vel foglalkozó lánc, ahol a járvány előtt kígyózó sorok álltak, most QR-kódos tájékoztatást nyújt a biztonságos teakészítésről, a rendelés után pedig elektronikusan értesítik a várakozókat, mikor csíphetik fel a teákat, hogy egy pillanatig se legyen torlódás.

A mobilos fizetést szorgalmazzák a legtöbb helyen, sőt, azt mondják, aki eddig kizárólag készpénzes fizetéssel dolgozott, akár le is húzhatja a rolót.

A legautentikusabb, kicsi, családi éttermeknek is muszáj lesz átállniuk az érintkezésmentes, készpénzforgalom-mentes fizetésre, mert ez a legbiztonságosabb. Azt mondják, az offline lét teljesen elképzelhetetlen, és a jövőben is az lesz.

Katilin Icsim, egy magasra pozicionált fine dining étterem társtulajdonosa szerint az ő szegmensükben a legnehezebb a reformálás. Elvégre, egy high-end étteremben nemcsak az ételért, hanem a körítésért, a csodás légkörért, az élményért is fizetsz.

Házhoz szállítással nem lehet átadni ugyanazt a minőséget és élményt, mint amit fizikai valójában kap az ember az étteremben.

Hogy tudnak luxust közvetíteni egy műanyag dobozban? Icsim megoldása, hogy egy kisebb albrandet kreál, ami szorosan kapcsolódik a meglévőhöz, ugyanúgy prémium alapanyagokkal dolgozik, de félkészen szállítja le azokat a vendégeknek, hogy a frissesség érzése ne vesszen el. Ezzel együtt viszont még mindig nem lehet megközelíteni azt éttermi árakat. Nincs miért, hiszen nincs élmény.

A kis büféktől a fine dining éttermekig eddig senki sem tudta a bevételét stabilizálni a házhoz szállítással, és sajnos az ötletesen kivitelezett, biztonságérzetet megerősítő és bizalomgerjesztő intézkedések sem hozzák meg egyelőre a nagyobb éttermezős kedvet. Ez elég barátságtalanul hangzik Európára, ezenbelül pedig ránk nézve is, viszont megvan az a lépéselőny, hogy legalább látjuk, néhány nehéz hónap után elkezdődhet a rehabilitáció, aminek Kína nyilván még csak az elején jár.

Ezek csak rövidtávú előrejelzések és tendenciák, az opció még mindig meglesz, hogy ügyesen intézzük, és vissza tudjuk építeni a bizalmat az éttermek, az étterembe járás felé. Meglehet, hogy három hét múlva Pekingben is sokkal reménytelibb lesz a helyzet. Szerencsére nagyon sok magyar vendéglátóegység és láncolat mutat utat, és pozitív üzenetekkel, kitartással és szűnni nem akaró tanulással reagálnak a helyzetre. Nagyon izgulunk értük!

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Fotók: Unsplash)

kínai étterem | koronajárvány | vendéglátóhely | peking | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom